Fantázia világ

-Ne sikolts!- szólal meg mögöttem az ismerős hang. Egyik keze szorosan befogja a számat, hogy ha ellenkezni akarnék, még akkor se tudjak kiadni semmilyen hangot. Másik keze fenyegetően tartja a nyakamat. A pulzusom egyre szaporább, ahogy a nyakamat tartó keze szorátísa egy leheletnyivel erősödik. Amint megbizonyosodik róla, hogy teljesen az irányítása alatt tart, elengedi a számat. Hirtelen próbálok levegő után kapni, de aligha sikerül több oxigénhez jutnom.

-Azazel, mi tart eddig?- kérdezi valaki a hátam mögött.- Hmm… Biztos, hogy nem akarunk szórakozni vele egy kicsit?

Biztos vagyok benne, hogy ha Azazel keze nem tartaná még mindig olyan szorosan a nyakamat, akkor most kiszökött volna belőlem egy hangos kiáltás, ugyanis a férfi, akinek az előbb még igen messziről hallottam a hangját, ebben a pillanatban már közvetlenül mellettünk áll.

Érzem, ahogy valaki beleszagol a hajamba és egyre inkább elönt a félelem. Szeretném megkérdezni Azazelt, hogy mi folyik itt, de nyilvánvalóan nem fog esélyt adni rá.

-Lux, hagyd ezt abba! Tudod mit kell tennünk- mondja Az. A hangja határozott és mintha egy kicsit feszült is lenne.

Az idegen, aki előbb még mellettem állt most elém lép. Kócos fekete haja az arcába hullik. A szemei annyira sötétek, hogy szinte nem is látom az íriszét, de valójában nem ez rémít meg, hanem a tekintete. Lassan mér végig engem. Az arcára olyan mosoly ül ki, amelytől a hideg futkos a hátamon; az a fajta, amely azt sugallja, hogy nincs menekvés. A kezét lassan az arcomhoz emeli. A szemem sarkából észreveszem mennyi heg van a karján, mintha valami háborús menekült lenne, és ez csak még több aggodalomra ad okot.

-Visszavinném, ígérem! Csak egy kicsit…- kezdi, de Azazel nem hagyja, hogy befejezze a mondatot. A torka mélyéről olyasfajta morgás tör fel, amit eddig inkább állatoknál hallottam, nem embereknél. Mindenesetre a Lux néven szólított idegen figyelmét igencsak magára vonja vele.

-Ne merj hozzá érni!- mondja Azazel, ellenkezést nem tűrve.

Látom, ahogy Lux szeme fenyegetően felcsillan és a mosolya, mintha csak még szélesebbre húzódna. Egy tapodtat sem mozdul, sőt, egyenesen a szemembe néz, és csak utána fordul vissza Az felé.

-Mert akkor mi lesz?

Hirtelen eltűnik a nyakamat szorító kéz. Azazel hátralök, és nekem annyi időm sincs, hogy értelmezzem mi zajlik körülöttem. Keményen a földre zuhanok. A karomra nézek és látom, hogy jócskán vérzik az ütődés következtében. Azonban nem csak ez tűnik fel.

Az előttem álló fiúk úgy méregetik egymást, mint két ugrásra kész puma.

-Hmm- sóhajt fel Lux, és látványosan végig nyalja az ajkát.- Érzed ezt? A friss vér… Nem is értem, hogy bírtad ki ilyen sokáig a közelében.

Újabb morgást hallok. Egy pillanatra mind a ketten rám néznek, és bár menekülni szeretnék, mozdulni sem tudok. Ahogy Azazel rám néz, szinte levegőt venni is elfelejtek. Azok a gyönyörű smaragd zöld szemek, amelyek az utóbbi hetekben, olyan ismerőssé váltok számomra, most vérvörösen izzanak.